Elektronikus számlázás – sokmilliónyi ok a váltásra
Budapest, 2009. március 5. – A globális válság arra sarkallja a vállalkozásokat,
hogy sorban újragondolják, és felülvizsgálják pénzügyi terveiket. Fontos szerephez
juthat ebben a folyamatban a tervezési és megtakarítási lehetőségek feltérképezése,
de az adófizetés gyakorlatához kapcsolódó folyamatok ésszerűsítése is, ami a hatékonyságnövelés,
és a profitabilitás megőrzésének egyik alapvető eszköze lehet – véli a Deloitte.
Veszprémi István, a Deloitte Adótanácsadási üzletágának partnere elmondta: A költségek
csökkentésének hatékony módját jelentheti az elektronikus és automatizált számlázási
módszerek bevezetése, amelyek révén a cégek akár 60-80 százalékos megtakarítást
is elérhetnek a hagyományos, papír alapú számlázás és dokumentumkezelés költségeihez
képest. Becslések szerint az elektronikus számlázás bevezetése révén elérhető költségmegtakarítás
kimenő számlánként 5 euróra, bejövő számlánként akár 20 euróra is tehető a vállalkozásoknál.
Ez többek között a papír alapú dokumentumok előállítási és postaköltségeinél elérhető
megtakarításából ered, illetve az egyes dokumentumkezelési folyamatok felgyorsulásából
adódik - a munkaerő ésszerű átcsoportosításával azonban további hatékonyságnövelés
érhető el.
A szakértő hozzátette: A vállalkozások akár teljes éves forgalmuk 1-2 százalékának
megfelelő megtakarítást is elérhetnek azzal, ha papír alapú számlázásról elektronikus
bizonylat-kibocsátásra állnak át, és optimalizálják a számlázáshoz kapcsolódó folyamatokat,
például a dokumentumok archiválását, tárolását. Miközben maga a teljes átállás akár
hat hónap alatt sikeresen végrehajtható, az elektronikus számlázási rendszer elindításához
szükséges beruházások már rövid idő – kevesebb mint egy év - alatt megtérülhetnek,
természetesen az adott vállalkozás tevékenységétől, és a kibocsátott számlák átlagos,
éves mennyiségétől függően.
Veszprémi István kiemelte: Jelenleg összesen évi 30 milliárdra tehető az Európai
Unió területén kibocsátott számlák mennyisége, és ennek fele a cégek közötti ügyletek
során keletkezik. Becslések szerint ennek a 15 milliárd bizonylatnak ma még csak
alig 3 százalékát teszik ki az elektronikus számlák. Az elektronikus számlázásra
történő teljes átállással, és a kapcsolódó folyamatok optimalizálásával uniós szinten,
az üzleti és állami szférában együttesen elérhető teljes megtakarítás becslések
szerint akár évi 238 milliárd euró is lehet abban az esetben, ha az elektronikus
módszert az unió gazdaságának minden szereplője alkalmazza.
Az anyagi megtakarításokon és hatékonyságnövelésen felül nem szabad megfeledkezni
ugyanakkor az átállás járulékos előnyeiről sem. Az elektronikus rendszerek bevezetésével
szintén jelentősen csökkenthető például a papíralapú számlák használatával együtt
járó környezetterhelés. Ezen számlák előállítása becslések szerint ma még évente
közel 3 millió tonnányi széndioxid-kibocsátásáért felelős az Unióban – tette hozzá.
A Deloitte szakértője elmondta: Az egyik közvetlen és kézzelfogható előny lehet
például a banki hiteligénylések elbírálásának felgyorsulása, mert az elektronikus
számlák és egyéb dokumentumok szinte azonnal előkereshetővé válnak – szemben a papír
alapú dokumentumok begyűjtéséhez szükséges általános, több hetes várakozással. Hasonló
közvetlen előnyt jelenthet az elektronikus számla alkalmazása a számlahelyesbítésnél
– ezzel a módszerrel ugyanis a helyesbítő számla alapján történő adólevonáshoz nem
szükséges többé a papír alapú dokumentumok időigényes „utaztatása”, például postán
vagy futárral, hiszen a rendszer automatikus és hiteles visszajelzést ad arról,
hogy az adott üzletfél megkapta és átvette a partnere által kibocsátott helyesbítő
bizonylatot.
Veszprémi István közölte: Az elektronikus számlák kibocsátásának és tárolásának
szabályait jelenleg a tavaly január óta hatályos ÁFA-törvény határozza meg. Az Európai
Bizottság idén januárban elfogadott javaslata ugyanakkor éppen ezeknél a feltételeknél
szeretne könnyítést elérni - a javaslat nemcsak egységesítené az országonként eltérő
számlázási szabályokat, hanem egyszerűsítené is azokat. Az elektronikus számlák
kibocsátásához ezentúl nem lenne szükség például sem az úgynevezett „minősített
elektronikus aláírásra”, sem pedig elektronikus adatcserére, aminek hitelességét
a hatóságok ma még az ügyletben részt vevő vállalkozások között jelentős ráfordítással
kiépített, kétirányú, zárt adatkapcsolathoz (EDI-rendszer) kötik. A Bizottság javaslata
szerint lehetővé válna a számlák digitális tárolása abban az esetben is, ha azokat
eredetileg papír alapon bocsátották ki.
A javaslat az egyik központi eleme annak az akciótervnek, amellyel az Európai Bizottság
2012-re a negyedével szeretné csökkenteni a gazdaság szereplőit sújtó adminisztratív
terheket az Unióban. A javaslat összhangban van ugyanakkor a Bizottság másik kiemelt
törekvésével is, amelynek célja az ÁFA-csalások drasztikus visszaszorítása – tette
hozzá Veszprémi.
Forgács Tamás, a Deloitte Vállalati kockázatkezelési tanácsadás üzletágának szenior
menedzsere elmondta: Amellett, hogy jelentősen lerövidülnek a tranzakciós idők,
az elektronikus dokumentumkezelés alkalmazása lehetővé teszi a kintlévőségek automatikus
és naprakész követését, illetve hatékonyabb kezelését is. Csökkenthető ugyanakkor
a kézi adatbevitellel járó hibák kockázata, a selejtszázalék, illetve az egyes dokumentumok
létrehozásához, archiválásához és visszakereséséhez szükséges idő is – tette hozzá.
A Deloitte szakértője kiemelte: Ahhoz, hogy az elektronikus rendszer bevezetésével
elérhető költségcsökkentés és hatékonyságnövelés mértéke egyértelműen meghatározható
legyen, célszerű egy átfogó megvalósíthatósági tanulmány keretében felmérni, hogy
a cég mely papír alapú üzleti folyamatait lehetséges költséghatékonyan elektronikus
dokumentumkezelési megoldásokkal támogatni.
Forgács Tamás hozzátette: Több nemzetközi példa, így az elektronikus számlák befogadására
és kizárólagos használatára elsők között váltó Finnország eredményei is azt mutatják,
hogy az átállással jelentős, összességében évi több milliárd eurós megtakarítások
érhetők el a gazdaság szereplőinél. A külföldi tapasztalatok alapján az elektronikus
számlázás elterjedésében nagy szerepe lehet az állami szektor számlakezelési gyakorlatának
és elvárásainak. Hasonló ösztönző erőt jelent azonban, ha a kereskedelem meghatározó
szereplői döntenek elsőként a digitális váltás mellett úgy, hogy közben a költséghatékonyabb
gyakorlat párhuzamos bevezetéséhez saját beszállítóiknak is segítséget nyújtanak.